Ezt az folyóiratot Paul Völgyesi tanítványai hozták létre, mesterük haladó szellemiségének továbbvitelére, ápolására. A Magazinban nem csupán az akupunktúra területéről, de más, a vonatkozó rendeletekben elismert és szabályozott , (11/1997. (V. 28.) NM rendelet A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről és a 42/2015. (IX. 18.) EMMI rendelet A hagyományos kínai gyógyászat területén oklevéllel rendelkező személy által végezhető egészségügyi tevékenység engedélyezésére vonatkozó szabályokról) ún. „nem-konvencionális gyógyító és a természetgyógyászati tevékenységek” köréből származó cikkek, esettanulmányok, kezelési eredmények publikálása, megosztása a célunk. Így, lehetőség szerint tudományos igényű publikációkat szeretnénk megosztani, de a terület bőségét és színes mivoltát nem figyelmen kívül hagyva, reményeink szerint rövid, színes, érdekes írások és nemzetközi lapfigyelő is szerepel majd a palettán. Tevékenységünket nem anyagi haszonszerzés irányítja, a megjelenő cikkek egyelőre ingyenesen hozzáférhetők a szakma és az érdeklődők számára. Ugyanakkor, a szerzői jogok tiszteletben tartását kérjük minden látogatónktól!
Reményeink szerint olyan Magazint kínálunk Látogatóknak, amely nem elsősorban konkurenciája kíván lenni a létező, hasonló lapoknak, inkább színesíteni, szélesíteni kívánjuk a szakma és a laikus érdeklődők lehetőségeit.
Jó böngészést kívánnak a Magazin alapítói!
Dr. Palotai Katalin, Dr. Szabó Mária és Dr. Nagy Gábor